Aktualitásaink

Kedves Látogató, üdvözlünk a MALKA Plants blogjában!

 

Azért indítottuk el ezt a blogot, hogy megoszthassuk Veled tapasztalatainkat, gondolatainkat
a munkánkat érintő kérdésekkel kapcsolatban.
A célunk itt tehát nem az, hogy Bálint Gazda útját követve praktikus növényápolási tanácsokkal lássunk el, hiszen erre rendelkezésre állnak elérhetőségeink, ahol mindig szívesen fogadjuk érdeklődésedet, kérdéseidet.

 

Ezt a virtuális teret sokkal inkább egyfajta szemlélettel szeretnénk megtölteni, mely hitünk szerint hozzásegít, hogy szűkebb és tágabb környezetünk előnyére változzon meg,
így minél több örömet lelhessünk benne.

 

Változatos témákat érintünk írásainkban, melyek nem feltétlenül követnek egy meghatározott logikai sorrendet és hangsúlyozottan szubjektív véleményünket tükrözik.
Bízunk abban, hogy az itt leírtak hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy együtt formálhassuk környezetünket olyanná, melyben valóban otthon érezzük magunkat
és melyre büszkék lehetünk.

Szép, szép, de mibe lesz ez nekem? – Még néhány szó a költségekről

Elsősorban annyiba, amennyit rászánsz. Ha eldöntötted, hogy változtatsz a növénydekoráció aktuális állapotán, az elhatározáshoz fejben mindig rendelj hozzá egy költségkeretet.

Tovább
Design – Dekoráció és funkcionalitás, avagy mit ér meg nekem a design?

Röviden? Mindent! Munkánk során a meglévő terek és bútorok adottságaihoz valamint a megbízói igényekhez igazítjuk a növények, növénytartók és növénykészítmények …

Tovább
Növények egy cég életében – Felesleges nyűg, vagy tudatos arculatteremtés?

Mindkét megközelítésre látunk ma példákat Magyarországon, az utóbbira egyelőre keveset. Gyakran a két álláspontot elegyítve valami ilyesmi születik: szeretnénk szépet, …

Tovább
Kedves Látogató, üdvözlünk a MALKA Plants blogjában!

Azért indítottuk el ezt a blogot, hogy megoszthassuk Veled tapasztalatainkat, gondolatainkat a
munkánkat érintő kérdésekkel kapcsolatban. A célunk itt tehát nem …

Tovább
Örömmel várjuk kérdéseit, megkeresését!

Érdeklődéssel várunk minden új és izgalmas növénydekorációs projectet!